Beszámoló a Magyar Onkológusok Társasága Szakdolgozói Szekció V. Vándorgyűléséről és Szakkiállításról

2016. június 9-11. között került megrendezésre Harkányban a Magyar Onkológusok Társasága Szakdolgozói Szekció V. Vándorgyűlése és Szakkiállítása. A rendezvényről készült beszámolót az alábbiakban olvashatják. 

                                                                                          

 

Beszámoló

                                                                                                 Budapest, 2016. június 24.

 

A konferencia időpontja és helye

2016. június 9-11.
Thermal Hotel Harkány **** 7815 Harkány, Járó u. 1.

A konferencia küldetésnyilatkozata

  • Figyelem felhívás a szakdolgozói munka jelentőségére, hivatásunk megbecsülésére.
  • Hangsúlyozni, hogy a munkánk nemcsak szakma, hanem hivatás és tudomány is egyben.
  • Értéket adni a szakdolgozók munkájának az oktatás, a kutatás és a gyakorlat felhasználásával, hivatásuk magas szakmai színvonalon történő művelése és méltó képviselete érdekében.
  • Fórumot teremteni a tudás átadására, ismeretek kicserélésére, felfrissítésére és a közös munkára mindazon szakemberek számára, akik a daganatos megbetegedések megelőzése, kezelése, diagnosztikája és utógondozása területén tevékenykednek.
  • Információ és tapasztalatcsere a megváltozott szakdolgozói szerepekről.
  • Kapcsolatépítés és együttműködés szakmai és civil szervezetekkel, társaságokkal, egyesületekkel.
  • A 63-2011 NEFMI rendelet előírása szerint továbbképző pontok szerzésének lehetőségét biztosítani a szakdolgozók számára.
  • Egy kellemes és tartalmas hétvége eltöltése, kulturális programok szervezése, emberi kapcsolatok építése.

 A konferencia tudományos szervezőbizottsága

Puskás Gabriella                       Uzsoki utcai Kórház, Onkoradiológiai Központ
Dr. Szalai Márta                        Országos Onkológiai Intézet, Fej-nyak Sebészeti Osztály
Jánoki Márta                             Petz Aladár Oktató Kórház Győr, Onkoradiológiai Osztály
Wittingerné Szabó Angelika      Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinika Hematológiai Osztály
Bencés Ilona                             SE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika
Kaizinger Edina                         Uzsoki utcai Kórház, Onkoradiológiai Központ
Salamon Andrea                       Zalaegerszegi Kórház Onkológiai Osztály
Veleczki Zsuzsanna                  Országos Onkológiai Intézet Molekuláris Patológiai Osztály

A konferencia meghívott vendégei

Dr. Mangel László
Magyar Onkológusok Társasága elnöke, a vándorgyűlés fővédnöke

Baksai Endre Tamás
Harkány Önkormányzat, Polgármester 

Dr. Balogh Zoltán
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, Elnök
Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástan Tanszék, tanszékvezető, főiskolai tanár

Bonczók Andrea
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Onkoterápiás Intézet

Prof. Dr. Daróczy Judit
MeDoc Egészségközpont, Budapest

Dr. Farkas Róbert
Uzsoki Utcai Oktató Kórház, Fővárosi Onkoradiológiai Központ

Cristine Lacerda
European Oncology Nursing Society / Európai Onkológiai Nővérek Egyesülete

Dr. Lévay Bernadett
Országos Onkológiai Intézet, Fej-Nyaksebészeti Osztály

Lukács Miklós
Magyar Hospice Palliatív Egyesület
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Klinikai Palliatív Mobil Team

Prof. Dr. Oláh Edit
Országos Onkológiai Intézet, Molekuláris Genetikai Osztály

Tudományos program

      Fő témakör:    
               "Az emlőrák, mint krónikus betegség - prevenciótól a rehabilitációig”

Ezen belül:

  • Műtéti kezelések
  • Kemoterápia
  • Sugárterápia
  • Szupportív kezelések
  • Mozgásterápia
  • Onkopszichológia, onkológiai lelki gondozás
  • Szakdolgozói oktatás

További témakörök

      • Aktív klinikai ápolás
      • Újszerű ápolási protokollok ismertetése
      • Onkológiai lelki gondozás
      • Szakdolgozók szerepe a prevenció területén
      • Szakdolgozók szerepe a diagnosztika területén
      • Szakdolgozók szerepe a rehabilitáció területén
      • Szakdolgozók szerepe a palliáció, hospice területén
      • Szakdolgozók kompetenciája, jogi állása – jogaink / kötelességeink tükrében
      • Minőségfejlesztési tevékenységek és feladatok a betegellátásban
      • Intézményi lehetőségek bemutatása
      • Társterületek együttműködési lehetőségeinek bemutatása

 

Akkreditáció

 Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ a Magyar Onkológusok Társasága Szakdolgozói Szekció V. Vándorgyűlés 2016. június 9. Továbbképző Nap című szabadon választott elméleti továbbképzés pontértékét 17 pontban állapította meg. A továbbképzés nyilvántartási száma: SZTK-A-026906/2016.

Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ a Magyar Onkológusok Társasága Szakdolgozói Szekció V. Vándorgyűlés 2016. június 10-11. Továbbképző Konferencia című szabadon választott elméleti továbbképzés pontértékét 17 pontban állapította meg. A továbbképzés nyilvántartási száma: SZTK-A-026902/2016.

A három napos konferencia során együttesen szerezhető továbbképzési pont értéke 34 pont.

 

A vándorgyűlés konferenciaszervező irodája
Connections2000 Konferenciaszervező Iroda – 1016 Budapest, Hegyalja út 18.
Kapcsolattartó: Heinczinger Orsolya ügyvezető – This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , 20/9913-814

 

Regisztráció, szakmai program          

A rendezvény regisztrált létszáma 185 fő volt, az ország minden részéből, összesen 45 intézmény, szervezet képviseletében.

A három nap során 5 szekcióban 42 szóbeli előadás hangzott el. A poszterek száma évről évre csökken, idén 3 poszter előadás érkezett. A konferencia második napján 1 szimpózium előadásra is sor került.

Már második alkalommal szervezünk résztvevőink számára interaktív workshopot, ahol szakemberek vezetésével, kis létszámú csoportokban a konfliktus- és stresszkezelés témakörét járták körül. Ennek idén is nagy sikere volt.

A konferencia során 7 kiállító regisztrált: Angelini Pharma Magyarország Kft., Anita Hungária Kft., Dispomedic Kft., Hartmann-Rico Hungária Kft., Jessy2000 Kft., Medifair Kft., Ready Medizintechnik Kft.

 

Kísérő programok

A nyitó szekció utolsó programjaként az Anita Hungária Kft. szervezésében egy rendkívüli divatbemutatón vehettünk részt, melyen speciális fehérneműeket és fürdőruhákat mutattak be, emlőrákot 10-30 éve túlélő betegek. A bemutatót élő zenei kíséret tette professzionálissá, Elisa Bliss hegedűművésznő szereplésével.

A konferencia első estéjén az MTVA felajánlásával levetítettük a szálloda kertjében berendezett kertmozinkban a „MaMa” című filmet, mely a konferencia kiemelt témáját – emlődaganatos megbetegedés - dolgozta fel egy másik perspektívából. A film premier vetítése idén tavasszal Budapesten volt.

A konferencia második estéjén az előadások témájából összeállított kvíz játék eredményhirdetésére került sor, ahol a helyesen válaszolók között támogatói felajánlásokból összegyűjtött értékes ajándékokat sorsoltunk ki. Emellett mentalista bűvész és tánczene szórakoztatta a résztvevőket a vacsora után.

Összegezve

Az onkológiai szakdolgozói konferencia sikeresen zárult. A kollégák, szervezők és cégképviselők részéről érkező pozitív visszajelzések alapján szakmai szemmel tekintve eredményes, hasznos volt, és mindemellett a résztvevők örömüket fejezték ki, hogy egy kellemes helyszínen egy kis kikapcsolódásra is lehetőségük nyílt.

 

Puskás Gabriella                                                                               
MOT Szakdolgozói Szekció Elnök                                

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Következő esemény

ESMO tagság

 

 

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy érvényes MOT® tagság esetén az ESMO (European Society for Medical Oncology) éves tagsági díját Társaságunk megtéríti. A kedvezmény igénybevételének módjáról, illetve további kedvezményekről megújult honlapunkon (www.oncology.hu) olvashat.

 

Az ESMO eseményekről, tanfolyamokról az alábbi oldalon tájékozódhat: https://www.esmo.org/

Emlékeztető

 

A
Magyar Onkológusok Társasága®, mely közhasznú civil szervezet,
jogosult
az   SZJA 1 %  - ának
befogadására, amennyiben javára ilyen felajánlás történik.


Kérjük,
hogy
adója 1%-ával támogassa Társaságunkat,
ezzel is elősegítve az általunk kitűzött célok megvalósítását,
melyek:
egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, tudományos tevékenység, kutatás, ismeretterjesztés
Szakmai és tudományos tevékenységünkkel hozzájárulunk a rosszindulatú daganatos betegségek keletkezésével, megelőzésével, kimutatásával és kezelésével kapcsolatos ismeretek gyarapításához és azok elterjesztéséhez.

 

Segítségüket megköszönjük,
a támogatás felhasználásáról - az előírásoknak megfelelően - nyilvános tájékoztatást, elszámolást adunk.

 

Adószámunk,
melyre a támogatást várjuk:
19000479-2-43

 

Teljes tájékoztató >>

 



 

A MOT® - tagdíj összege 2024-ben is változatlan,

 

40 év alattiaknak (diplomások): 2.000,- Ft
szakdolgozóknak (diplomások is): 2.000,- Ft
40 év feletti diplomásoknak: 5.000,- Ft
nyugdíjasoknak, tiszteletbeli tagoknak,orvostan- és  Ph.D. hallgatóknak (max.4évig) a tagság ingyenes

 

A MOT® bankszámlaszáma:
OTP Bank, 11709002-20335665

 

Tisztelettel kérjük, hogy a nevet és pecsétszámot (ha van) a közlemény rovatban szíveskedjenek feltüntetni.

 

Teljes tájékoztató >>