Szakdolgozói Szekció

Bemutatkozás

A Szekció 2007. november 10-én alakult meg a MOT® akkori elnöke, Prof. Dr. Oláh Edit és főtitkára, Dr. Landherr László kiemelt támogatásával.
Első elnöke Szalai Márta volt, tiszteletbeli elnöke Prof. Dr. Oláh Edit lett.
Ekkor döntöttek arról is, hogy a Szekció belép az Európai Onkológiai Szakápolók Társaságába. Ezen társaság - a Szekció tagjai által fizetendő - tagdíját a MOT® átvállalta.

A Szekció az onkológiai betegellátás területén a korszerű és eredményes gyógyítás, ápolás érdekében tagjai folyamatos továbbképzésére törekszik.
Az EONS tagjaként részt vesz a nemzetközi szervezet munkájában, melynek során többször díjazásban részesültek a Szekció tagjai.

Rendszeres résztvevői a Kékgolyó Napok – Országos Onkológiai Szakdolgozói Továbbképző Konferenciának, valamint saját szervezésben kétévente - a MOT® támogatásával - Vándorgyűlést rendeznek, melyen szakmai előadásokon bővítik a tagság ismereteit. Legutóbb 2023-ban a Zalakaroson rendezett VII. Vándorgyűlés zárult eredményesen.

A Magyar Onkológusok Társasága® - a Szakdolgozói Szekció elnöksége kezdeményezésére - 2018-ban megalapította a „AZ ONKOLÓGIAI ÁPOLÓI HIVATÁS KIVÁLÓSÁGA” díjat azon szakdolgozók munkájának elismerésére, akik onkológiai, vagy ahhoz szorosan kapcsolódó területen hivatásukat az ápolás, gondozás, betegellátás, a betegségek megelőzése során minimum 10 éve magas színvonalon és emberségesen gyakorolják, akik tevékenyen részt vesznek a szakdolgozók utánpótlásának nevelésében, szakmai elkötelezettségükkel példaképül állíthatóak, helytállásukkal méltán vívják ki a szakdolgozók és a társadalom elismerését.
Az átadható díjak száma: kétévente 3 db. A díjazottak 100.000 Ft pénzjutalomban, emlékéremben és elismerő oklevélben részesülnek.

2018. óta a Szekció elnöke Jánoki Márta, munkáját a 7 tagú szekció-elnökség támogatásával végzi.

A Szekció
  • részt vesz az EONS Board and Advisory Council Meeting-en,
  • az Európai Onkológiai Szakdolgozói protokollok fordítására pályázatot nyújtott be és díjat nyert,
  • részt vesz az onkológiai szakdolgozók részére szervezett Mentálhigiénés Egészségvédelmi Programban,
  • az EONS első magyar nyelvű kiadványának megjelenése munkájához fűződik,
  • közreműködik az ECCO kongresszusok szakdolgozói programjában.

Aktuális eseményeink

Feltöltés alatt.

Híreink

Feltöltés alatt.