Az agydaganatos betegek ellátása során a szupportáció és a palliáció egyénre szabott módon, adekvát kommuniká­cióval kísérten, multidiszciplináris környezetben valósul meg. Az agydaganatos betegek vonatkozásában a betegség progressziójának, illetve a kezelések szövődményeinek kö­vetkeztében előálló tünetterhelés kifejezetten nagyfokú és sokrétű. A betegek korszerű szemléletben végzett szupportív ellátása kiterjed a testi és pszichoszociális problémák célzott kezelésére, és magában foglalja az integrált palliációt is. A palliatív ellátás minél korábbi bevezetése és alkalmazása az életminőség jelentős leromlása okán agydaganatos be­tegek körében célszerű és ajánlott. A súlyos betegekkel való mindennapos foglalkozás a kezelők és a gondozók számára is érzelmi megterhelődést jelent, a kiégés kockázatát hordozza. A szakszemélyzet és a családtagok támogatása, valamint az adekvát kommunikáció kérdéskörei szintén a szupportív ellátás szemléletének tárgykörébe tartoznak. Magy Onkol 68:77-85, 2024

 A felnőttkori gliómák elsősorban lokálisan agresszív be­tegségnek tekinthetők, így a kezelésükben is elsődlegesek a lokális terápiás modalitások, azaz a műtét és a sugárterápia. Azonban ezen kezelési formák sokszor nem kellő terápiás effektusa, a gyakori kiújulások miatt régi igény a gliómák ellátásában a hatékony gyógyszerterápiás algoritmusok igazolása. A gyógyszeres kezelések hőskorában a különböző kemoterápiás kombinációk és az alternatív adagolási utak voltak a mértékadók, majd húsz éve került a mindennapos gyakorlatba a mai napig leghatékonyabb „antiglióma” gyógy­szer, a temozolomid (önmagában, sugárkezeléssel, vagy más kombinációkban). Emellett az elmúlt két évtizedben a glió­mák ellátásában is megjelentek a predikción alapuló célzott terápiák, elsősorban az érújraképződést gátlók (a VEGFR inhibitorai) adásával, és már látszanak ígéretes eredmények a legújabb kori daganatellenes szerek, az immunterápia alkalmazásával is. Az egyre ígéretesebb gyógyszerterápiás kutatások és klinikai eredményesség mellett azonban még mindig elmondható, hogy a gliómák mind elsődleges, mind salvage ellátásában a leghatékonyabb eljárás a lokális ke­zelési modalitások és a szisztémás kezelések betegségre szabott optimális kombinációja, a képalkotó diagnosztika mindig megfelelő értékelése, és a beteg individualizált álta­lános orvosi ellátása. Magy Onkol 68:67-75, 2024

Rossz általános állapotú betegnél (KPS<50) multiplex agyi áttét esetén és/vagy effektív szisztémás kezelés hiányában (KPS<70) tüneti terápia preferálandó a teljes agyi besugárzás (WBRT) helyett. A WBRT megfontolandó nem limitált számú (>4) agyi metasztázis kezelésére a neurológiai tünetektől, az agyi metasztázisok méretétől, számától és elhelyezkedésétől, továbbá a szisztémás terápia fajtájától és elérhetőségétől és a beteg életkilátásától függően. Nem limitált számú agyi áttétes, >4 hónapos életkilátású betegnél, ha a szövettan nem kissejtes daganat és a lézió nem a hippokampuszban vagy a közelében található, hippokampuszmegőrző WBRT javasolt memantinnel vagy anélkül. A szimultán integrált dóziskiemelés logikus és támogatható elképzelés. Profilak­tikus koponyabesugárzás (PCI) továbbra is javasolt komplett remisszió esetén kissejtes tüdőrákban. A PCI-ben a hippo­kampusz megőrzésének szerepe egyelőre nem tisztázott. Magy Onkol 68:60-65, 2024

Az agyi sztereotaxiás sugársebészet klinikai alkalmazására először 1968-ban került sor Stockholmban, Lars Leksell ideg­sebész professzor kezdeményezésére. A képalkotó technikák fejlődése a sugársebészeti indikációk jelentős növekedését hozta magával, a sugárterápiás készülékek fejlődése pedig lehetővé tette, hogy lineáris gyorsítók, valamint robotkaros besugárzók, mint a CyberKnife is, alkalmasak legyenek su­gársebészeti kezelések végzésére. Világszerte sok ezer beteg részesül ilyen kezelésben. Cikkünkben az agydaganatok esetében jelenleg alkalmazott sugársebészeti indikációkat, a kezeléstől várható eredményeket, lehetséges szövődmé­nyeket ismertetjük. Magy Onkol 68:53-59, 2024

A felnőttkori primer központi idegrendszeri (KIR) tumorok családja rendkívül heterogén betegségcsoport, melynek komplex ellátásában a sebészeti és szisztémás kezelések mellett a modern külső sugárterápia (external beam radiation therapy, EBRT) kiemelt szerepet játszik. Ebben az összefog­laló cikkben áttekintést nyújtunk a leggyakoribb felnőttkori primer KIR tumorok esetén az EBRT-vel kapcsolatos kurrens indikációs területekről, diagnosztikai eljárásokról, a napi rutinban használható kontúrozási, tervezési és sugárkezelési technikákról, alkalmazásokról. Magy Onkol 68:37-50, 2024

A pineális régiót érintő daganatok a felnőttkori szupraten­toriális tumorok kevesebb mint 1%-át teszik ki. Kezelésük multimodális megközelítést igényel. Korábban az ellátás alap­ját a direkt műtét jelentette, amely emelkedett rizikóval jár. A minimálinvazív technikák és az onko-radioterápia fejlődése lehetőséget teremt biztonságos, személyre szabott ellátás megvalósítására. Vizsgálatunk célja bemutatni intézetünk gyakorlatát, amely a kombinált endoszkópos és sugárterápiás technikákon alapul. Retrospektív klinikai vizsgálatot végez­tünk. 23 felnőtt beteg adatait dolgoztuk fel, akiknél 2014 és 2023 között endoszkópos III. kamrai fenesztráció, pineális tumorukból mintavétel történt. Leíró statisztika, t-próba, Fisher-féle egzakt teszt és Kaplan–Meier-analízis történt adataik feldolgozása során. Az esetek 78,3%-ában sikerült klinikai állapotjavulást elérni endoszkópos beavatkozással. A preoperatív performanszstátusz szignifikáns növekedését észleltük a posztoperatív időszakban (p=2,755e-5), a sugárke­zelés pedig a tumorméret regresszióját vagy stabil állapotát eredményezte. Eredményeink alapján egy biztonságos és megfelelő klinikai kimenetelt biztosító beavatkozásról be­szélhetünk, amely kiváló alternatíva a direkt műtéti ellátással szemben. Magy Onkol 68:27-35, 2024

Az agydaganatok komplex neuroonkológiai kezelésében az új gyógyszeres és sugárterápiás lehetőségek mellett továbbra is alapvető szerepe van a daganatok műtéti eltávolításának. Az agydaganatok maximális, biztonságos sebészi reszekciója benignus tumorok esetén teljes gyógyulást eredményezhet, míg malignus daganatok esetén a térszűkület megszünte­tésével, a betegek neurológiai állapotának javításával lehe­tőséget ad a pontos, napjainkban már molekuláris szintű szövettani diagnózis birtokában az adjuváns onkoterápiára. Az idegsebészeti műtétet, sőt már a műtéti tervezést övező technikai és a társszakmák szorosabb bevonásával kialakult szakmai környezet az elmúlt évtizedek technikai innovációinak köszönhetően jelentősen megújult. Mindez lehetőséget nyújt a biztonságosabb, az életminőséget minél jobban megőrző beavatkozásokra, illetve korábban akár inoperábilisnak tartott daganatok biztonságos eltávolítására is. Dolgozatunkban az agydaganatműtétek stratégiai ismertetésén túl bemutatjuk az agyi daganatsebészet legfontosabb technikai innovációit, vala­mint a leggyakoribb daganattípusok (gliómák, meningeómák, agyidegtumorok és metasztázisok) kezelésében használatos sebészi alapelveket. Az agyalapi tumorok komplex sebészi ellátását, a hipofízis sebészetét, valamint a neuroendoszkópos műtéteket és gyermekkori daganatokat a különszám más közleményei részletezik. Magy Onkol 68:13-25, 2024

A központi idegrendszeri tumorok kezelése napjainkban is nagy kihívás az onkológiai és idegsebészeti munkacsoport számára. A daganatok heterogén szövettani, illetve topoló­giai jellemzői miatt minden eset egyedi mérlegelést igényel. A túlélést a szövettanon és stádiumon kívül nagyban meg­határozza a reszekció mértéke, azonban az agyi elokvens régiók közelsége erősen korlátozhatja az eltávolítást. A jelen­legi modern neuroonkológiai ellátás kulcsfontosságú eleme a lehető leghosszabb progressziómentes túlélést megfelelő életminőséggel együtt biztosító műtéti beavatkozás megter­vezése, kivitelezése. Számos pre- és intraoperatív képalkotó modalitás egyidejű fejlesztésével válik egyre elérhetőbbé és biztonságosabbá az optimális terápia. A strukturális, diffúziós és funkcionális MRI mind műtét előtt, mind közben lehető­séget nyújt a daganat és az azt körülvevő elokvens területek vizualizációjára. A sebész számára az optimális intraoperatív körülményeket, tájékozódást és látásviszonyokat az egyre kifinomultabb mikroszkópok, navigációs eszközök, intraope­ratív képalkotó berendezések, illetve endo- és exoszkópok hivatottak megteremteni. Magy Onkol 68:5-12, 2024

A központi idegrendszer daganatai a második leggyakoribb onkológiai betegségcsoportot alkotják gyermekkorban. Néhány ritka genetikai szindróma kivételével etiológiájuk ismeretlen. Diagnóziskor, fiatalabb korban jelentősebb méretet érhetnek el, mivel tünettanuk aspecifikus, és sok esetben késik a diagnózis. A gyermekkori agydaganatok sebészi kezelési stratégiája eltér a felnőtteknél megszokottaktól, elsősorban életkor és testsúly függvényében. Fiatalabb korcsoportban, csecsemők esetében a kis keringő vértérfogat határozza meg a sebészi stratégiát. Minden lépésünknél szem előtt kell tartani a szigorú vérzéscsillapítást. Az elmúlt években a képalkotó eljárások, sebészi, aneszteziológiai technikák, onkológiai lehetőségek jelentős fejlődésének köszönhetően a gyermekkori agydaganatos betegek túlélése és életminősége jelentősen javult. 1975 és 2010 között világviszonylatban 50%-kal csökkent a mortalitás.

Az ESPEN (The European Society for Clinical Nutrition and Metabolism) 45. kongresszusán mutattuk be először azokat a 2023-as, kezdeti onkológiai kutatási eredményeinket, amelyekben pozitív összefüggéseket tártunk fel az orvosi felügyeletet igénylő táplálásterápia perzisztenciája és a teljes túlélés között, a fej-nyak tumoros betegekre vonatkozóan. Azoknál a betegeknél, akik hosszú távú (≥7 hónap) táplálásterápiában részesültek, szignifikánsan hosszabb túlélés volt kimutatható (p<0,0001), mint akik csak rövid távon, azaz 1–3 hónapig részesültek táplálásterápiás intervencióban. A magyar kutatás célját, módszertanát és az eredményét tekintve is felkeltette a kongresszuson részt vevők érdeklődését, ezért rövid közlemény formájában magyarul is közzétesszük

A nukleáris medicina, de az egész képalkotó diagnosztika fejlődésében óriási mérföldkő volt a hibrid módszerek, ezeken belül is a PET-CT megjelenése. A leggyakrabban használt radiofarmakonnal, a 18F-FDG-vel végzett vizsgálat napjainkra az onkológiai betegellátás egyik legfontosabb, számos indikációs céllal alkalmazott diagnosztikai módszerévé vált. A központi idegrendszer, ezen belül az agy daganatainak FDG-vel történő PET-vizsgálata azonban a magas cerebrális háttéraktivitás miatt korlátozott, leginkább limfómák esetében használható. A gliómák és agyi metasztázisok megítéléséhez az FDG-hez képest más biológiai folyamatot leképező aminosav-tracerek (11C-metionin, 18F-DOPA és 18F-FET) terjedtek el. Az evidenciák szaporodásával a felhasználási indikációik egyre szélesebb körűek, az agydaganatok primer vizsgálatától (benignus vs. malignus) kezdve a grádusuk megítélésén, kezelésüket követő viabilitás/recidíva eldöntésén keresztül a sugárterápia tervezéséig. Az összefoglaló közleményben mindezek részletesebb áttekintése történik, röviden kitérve a jövő perspektíváira, kihívásaira is.

A molekuláris onkológia fejlődésével számos új lehetőség érhető el a gyermekkori agydaganattal diagnosztizált betegek hatékony és hatásos kezelésére, mint a klinikai vizsgálatokban alkalmazott, személyre szabott kezelést elősegítő génpanelelemzés, illetve a szövettípustól független (tumoragnosztikus) célzott terápia alkalmazása. A személyre szabott terápiák többsége valamelyik sejten belüli jelátviteli útvonalat (pl. tirozinkináz-receptor mediálta folyamat) gátolja. Összefoglalónkban bemutatjuk a gyermekkori agydaganatok korszerű patológiai kórismézésének folyamatát, valamint a klinikai gyakorlat szempontjából fontos jelátviteli utak sejten belüli komplex szabályozását. A nemzetközi tapasztalat és saját eredményeink összevetését alapul véve ismertetjük továbbá az intracelluláris információátadási folyamat lehetséges farmakológiai gátlószereit, és bemutatjuk az ezekhez kapcsolódó célzott terápiák jellemzőit. A tirozinkináz- receptorok közvetítésével zajló jelátviteli útvonalakat érintő gyakori mutációk ellenére számos daganattípusban nem áll rendelkezésre személyre szabott terápiás lehetőség. A gyermekkori agydaganatok példáján keresztül bemutatjuk a tirozinkináz-gátlók várható jövőbeli terápiás jelentőségét.

A molekuláris diagnosztika fejlődése robbanásszerű, átalakítja a rosszindulatú daganatok osztályozását, szerepe már régóta óriási a központi idegrendszeri (KIR) tumorok esetében. Diffúz gliómák kapcsán az 1p/19q kodeléció vizsgálata elkerülhetetlen. Megfelelő konstellációban jellegzetes morfológiai jelek hiányában is megállapítható glioblasztóma diagnózisa, ha EGFR-amplifikáció, TERT-promotermutáció, vagy +7/–10 kópiaszám-eltérések igazolhatók. Egyre több olyan entitást ismerünk, amely már a nevében is hordoz genetikai eltérést. Számos esetben a DNS-metiláció átfogó vizsgálata jelentős segítséget nyújt a szövettan és az alapvető molekuláris vizsgálatok mellett, különösen kis méretű minták esetében. Az egyre bővülő diagnosztikus repertoárral nehéz lépést tartani, de érdemes tudni, hogy mi a módszerek előnye és hátránya, és milyen kontextusban célszerű alkalmazni a KIR daganatok diagnosztikája során. Ez az összefoglaló vázlatos áttekintést nyújt a molekuláris diagnosztikában használatos legfontosabb módszerekről.

A központi idegrendszeri (KIR) tumorok 2021-ben kiadott 5. Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet- (WHO-) klasszifikációjában számos fontos újítás bevezetésére került sor. Ezek részben új entitásokat, részben a már ismert kategóriák letisztultabb, a klinikai viselkedéssel jobban korreláló beosztását, valamint esetenként a nómenklatúra változását foglalják magukban. A hisztopatológiai sajátosságok mellett a molekuláris jellemzőkön alapuló definíciók száma tovább növekedett. Jelen összefoglalónkban a KIR tumorok 5. WHO-beosztásának alapelvei mellett részletesebben tárgyaljuk a gliális, glioneuronális, neuronális, koroid plexus, embrionális és pineális tumorokat, valamint meningeómákat. Különös figyelmet fordítunk az új entitásokra, valamint a megváltozott kritériumokra és megnevezésekre. Elsődleges célunk a „klasszikus” patológiai szempontok bemutatása, de röviden az ezektől elválaszthatatlan molekuláris patológiai jellemzőket is tárgyaljuk, a megértéshez feltétlenül szükséges mértékben. Igyekszünk a neuroonkológia és neuropatológia művelői számára a mindennapi gyakorlatban is használható vezérfonalat nyújtani a KIR tumorok korszerű klasszifikációjának megértéséhez.

A központi idegrendszeri malignitások az általános populációban viszonylag ritkán fordulnak elő, azonban prognózisuk rendkívül kedvezőtlen, a mortalitási arány magas. Hazánk az epidemiológiát tekintve európai összevetésben az utolsó harmadban található: az elmúlt évtizedben évi 750–1000 új diagnózis született, míg a halálozási esetszám 550 és 690 között mozgott, szignifikáns változást azonosítani nem lehetett. A koreloszlásra a gyermekkori csúcs mellett egy nagyobb, 65 év körüli kiugrás jellemző. A daganatok szövettanilag heterogének, azonban az esetek mintegy fele glioblasztóma. A felnőttkori agytumorok pontos etiológiája többnyire ismeretlen. A környezeti ártalmak közül az ionizáló sugárzás hatása bizonyított, egyéb valószínű rizikótényezők azonosítása további vizsgálatokat igényel. Az agytumorok 7–10 százalékának hátterében örökletes daganatszindróma (Li–Fraumeni, neurofibromatózis, sclerosis tuberosa, von Hippel–Lindau, Gorlin–Goltz) áll. Azokban a családokban, ahol a klinikai diagnózis felmerül, genetikai vizsgálat javasolt.

A peritoneális karcinózis megjelenése egykor egyet jelentett az inoperabilitással, bár reszekciós technikáját és kombinációját helyi nagy dózisú, magas hőmérséklettel potencírozott kemoterápiával évtizedekkel ezelőtt leírták. A módszer rutinbeavatkozássá mégsem vált, legfeljebb speciális centrumokban; ennek okaiként az összetett műtéti technika, az eszközigényes és kevéssé standardizált kemoterápiás megvalósítás, az általános finanszírozás hiánya és a nagy műtéti megterhelés mellett az utóbbi időkig is kétséges klinikai hasznot lehetett megnevezni. Az elmúlt évtizedekben letisztult technika, a fejlődő protokollok és a sokasodó tapasztalat azonban egyre élesebben kirajzolja azon indikációk körét, ahol az eljárás esetleg előnyös lehet, bizonyítottan hatékony és a túlélést növeli, vagy akár a kizárólagosan javasolható módszer. Ide tartoznak ma az appendix tumorai és a pseudomyxoma peritonei, a mezotelióma, az ováriumkarcinóma, de valószínűleg a kolorektális tumorok és a gyomorrák egyes esetei is. Cikkünkben a beavatkozás technikai ismertetése mellett összegezzük a jelenleg érvényes indikációs javaslatokat, és bemutatjuk az appendixtumorok kezelésének általunk használt intézeti protokollját.

Az originális gyógyszerfejlesztés költséghatékonyságának problémái és az állatkísérletek etikai vonatkozásai új, hatékonyabb preszelekciót lehetővé tevő in vitro modellrendszerek kialakítását igénylik. Célunk különböző daganatsejtvonalakkal in vitro 3D bionyomtatott tumorszövetek létrehozása robusztus mechanizmus- és hatóanyag-vizsgálatokhoz. Többféle humán tumorsejtvonalból (emlőkarcinóma, vesekarcinóma, glióma stb.) hoztunk létre bionyomtatott szövetszerű struktúrákat, melyeket ZR75.1 sejtvonal esetén részletesebben jellemeztünk. A kialakuló szöveti heterogenitást, a struktúra növekedési ütemét és hatóanyag-érzékenységét más modellrendszerekkel hasonlítottuk össze. Eredményeink alapján a bionyomtatott in vitro struktúrákban egy hét után kimutatható a szövetformálódás, és a tenyészetek akár hosszabb ideig is fenntarthatók. A kialakuló „szövetben” immunhisztokémiai festésekkel az in vivo tumorokéhoz hasonló szöveti heterogenitás igazolható. A bionyomtatott struktúrákat emellett az in vivo tapasztalható hatóanyag-érzékenység (rezisztencia megjelenése) jellemzi. Mindezek alapján a 3D bionyomtatott in vitro daganatmodellek az in vivo modellekhez sok tekintetben hasonló viselkedést mutatnak, így a korábbiaknál jobb in vitro modellként, kevesebb állatkísérlet felhasználásával tehetik hatékonyabbá onkológiai területeken is a gyógyszerfejlesztéseket.

A KRAS-mutáció az egyik leggyakoribb onkogénhiba emberi daganatokban, így óriási jelentőségű, hogy sikerült mutáns KRAS-ra specifikus inhibitorokat kifejleszteni. Ugyanakkor hamar kiderült, hogy pl. a KRAS G12C-inhibitorok alkalmazása során gyorsan rezisztencia alakul ki, illetve, hogy a monoterápiák nem minden daganattípusban hatásosak, ezért különféle új kombinációkat keresnek. In silico elemzéseink felhívták figyelmünket a KRAS G12C-mutáns sejtvonalak farnezil-transzferáz-inhibitor- (FTI) érzékenységére, ezért vizsgálni kezdtük ezen gyógyszerek hatásait az újonnan törzskönyvezett G12C-inhibitorokkal (szotoraszib és adagraszib) együtt adva. Megállapítottuk, hogy az FTI-k potencírozni képesek a KRAS-inhibitorok daganatellenes hatásait emberi tüdő-, vastagbél- és hasnyálmirigyrák-sejtvonalakon in vitro és in vivo egyaránt. Ezt követően az új KRAS G12D-szelektív inhibitort (MRTX1133) is tesztelni kezdtük FTI-vel kombinációban, amely során szintén szinergista tumorellenes hatást kaptunk. Mivel nincsen jelenleg még KRAS G12V-szelektív inhibitor, ilyen daganatokon a BI-2852 pan-RAS-inhibitort alkalmaztuk, és ebben az esetben is igazoltuk a szinergizmust az FTI és a RAS-inhibitor között. Miután több FTI is törzskönyvezésre került (tipifarnib és lonafarnib) más indikációkban, felmerül a klinikai lehetősége a mutáns KRAS inhibitorai FTI-vel történő kombinációjának.

A bőrmelanóma genetikai progressziója kevéssé ismert, mivel nem állnak rendelkezésre viszcerális áttéteken alapuló nagy genetikai elemzések adatai. Ennek a hiánynak a pótlására építettünk fel egy autopsziás metasztázis-biobankot, amelyen genomikai vizsgálatainkat folytattuk. Az áttéti daganatokban fokozódott a genetikai instabilitás, ennek okai a HR (homológ rekombinációs) gének hibái voltak. A korábban feltételezett genetikai eltérések mellett feltűnő volt a HGF/MET rendszer együttes kópiaszám-emelkedése. Új megfigyelésünk volt a tüdőáttétekben a nagyszámú, döntően IFN- (interferon) regulált, immunsejt-specifikus gén amplifikációja. Az I-es típusú IFN szerepének tisztázására rezisztens sejtvonalat hoztunk létre, melynek segítségével meghatároztunk egy in vitro stabil 13 génes expressziós mintázatot, melyből 4 gén in vivo is stabilnak bizonyult kísérleti rendszerben. A mintázatot nemzetközi adatbázisokban validáltuk és kimutattuk, hogy egyes elemei szerepet játszhatnak az immunterápiás érzékenységben. A metasztázis-biobank korábban IFN-kezelt eseteinek felhasználásával kimutattuk, hogy a betegek citokinkezelése megváltoztatja a progrediáló daganat genetikai sajátosságait, ami az agyi áttétekben a legkifejezettebb. Az IFN-rezisztencia-génmintázatunk elemeinek genetikai eltérései a korábban IFN-kezelésben nem részesült betegekben is megjelentek, ami arra utal, hogy nemcsak a terápiásan alkalmazott IFN-kezelés, hanem a daganatellenes immunválasz során felszabaduló endogén IFN is okozhat ilyen eltéréseket.

Az emlődaganatok kezelésére leggyakrabban az antraciklin és taxán kombinációját tartalmazó szisztémás terápia ajánlott, azonban a betegek mintegy 30%-ánál kiújulás tapasztalható. Jelen tanulmányunkban az antraciklin-paklitaxel kezeléssel szembeni rezisztencia mechanizmusait vizsgáltuk a műtétkor gyűjtött tumormintákból származó génexpressziós mintázatok és a későbbi terápiás válaszok alapján. A relapszusmentes túlélés (RFS) vizsgálatára 187 betegen alapuló adatbázist készítettünk, mely 10017 gén vizsgálatát tette lehetővé. A betegeket a hatvan hónapnál korábban kialakuló relapszus alapján reagálók/nem reagálók kategóriákba soroltuk, majd a két csoport között Mann–Whitney U-teszttel hasonlítottuk össze minden gén expresszióját. A statisztikai szignifikancia küszöbét p <0,05 és ≥1,44-es FC-értékhez állítottuk be. Összesen 51 felszabályozott gént azonosítottunk a nem reagáló betegcsoportban, melyek főként a gyulladásos folyamatokban és a veleszületett immunválasz kialakításában játszanak szerepet. Az SLC7A5 aminosav-transzportert kódoló gén magas expressziója szignifikáns összefüggést mutatott a rosszabb teljes túléléssel (p = 2,3E-10), emelkedő expressziót mutatva tumorokban (p = 2,94E-20) és metasztázisokban is (p = 1,33E-10). Eredményeink hangsúlyozzák a tumormetabolizmus és mikrokörnyezet szerveződésének fontosságát a terápiával szembeni rezisztencia kialakulásában, mely elősegítheti a betegek osztályozását és a kezelés szempontjából releváns célpontok azonosítását.

Az előrehaladott stádiumú hasnyálmirigytumorok kezelésére korlátozott lehetőségek állnak rendelkezésre. Korábbi vizsgálatok alapján a modulált elektro-hipertermia (mEHT) alkalmazása előnyös e betegpopulációban. Az optimális kezelésszámról és a kezelés megkezdésének optimális időpontjáról azonban nincs adat. Retrospektív megfigyeléses vizsgálatunkban 96 fő mEHT-kezelt, illetve 86 fő kontroll, korban és nemben illesztett, előrehaladott stádiumú pankreásztumoros beteg kezelési adatait elemeztük. A minimális mEHT-kezelésszám alapján korban, nemben és tumorlokációban illesztett mEHT-kezelt és kontroll betegpárokból álló kohorszokat alakítottunk ki. Legalább 10, 20, 30 és 40 kezelésben részesült 76, 57, 38 és 33 beteg. Eredményeink alapján a legalább 30 (HR: 0,5011; p = 0,0041) és 40 (HR: 0,5048; p = 0,0085) mEHT-kezelésen átesett betegek túlélése szignifikánsan hosszabb, a várható medián túlélésük közel kétszerese a kontrollcsoporténak (10 vs. 18 hónap). Az mEHT bevezetése a diagnózist követő első (HR: 0,5382; p = 0,0056) és második (HR: 0,7861; p = 0,0031) 6 hónapban jár a legnagyobb előnnyel.

A kissejtes tüdőrák (SCLC) rendkívül agresszív és gyakran halálos kimenetelű rosszindulatú daganatos betegség, amelyre a genomikai instabilitás és a korai áttétképzés jellemző. A betegeket jellemzően előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, amikor az immunterápiával kiegészített platinaalapú kemoterápia jelenti a terápiás megközelítést. A szisztémás kezeléssel egyidejűleg alkalmazott sugárterápia szerepe szintén megalapozott az SCLC-ben szenvedő betegek esetében. Bár ezek a terápiák kezdetben valóban hatékonyak, a legtöbb betegnél gyorsan kialakuló rezisztencia mutatkozik. Mindez egyértelműen szükségessé teszi a jelenlegi terápiás stratégiák hatékonyságának növelését és alkalmazási körük bővítését. E korábban homogénnek tekintett megbetegedés feltérképezésében a közelmúltban elért eredmények az SCLC osztályozási sémájának új modelljéhez vezettek bizonyos kulcsfontosságú transzkripciós szabályozók expressziója és gyulladásos jellegzetességek alapján. Az SCLC molekuláris altípusairól szerzett új biológiai ismeretek az altípus-specifikus terápiás megközelítések megvalósítását eredményezhetik. Jelen közleményünkben összefoglaljuk legfontosabb megállapításainkat a molekuláris altípusok biológiai és klinikai relevanciájáról.

A jelenlegi daganatellenes terápiák sikertelensége, a gyógyszer- rezisztencia kialakulása számos daganat kezelésében okoz problémákat. Az előbbiek hátterében gyakran állhatnak jelátviteli hálózatok aktivitásváltozásai, köztük az onkogén mutációk következményeként megjelenő PI3K/Akt/mTOR hiperaktivitás. Közleményünkben összefoglaljuk az elmúlt évtizedekben feltárt, a legtöbb daganat esetében mára ismertté vált mTOR (mechanistic target of rapamycin) szabályozási zavarainak daganatbiológiai jelentőségét. Saját kutatási eredményeinkkel összefüggésben bemutatjuk az mTOR-kináz két, felépítésében, szabályozó mechanizmusaiban és inhibitorérzékenységében is különböző komplexének (mTORC1 és mTORC2) aktivitáskülönbségeit, szerepeit és vizsgálatának lehetőségeit. Kiemeljük a megismert genetikai változások, köztük a RICTOR-amplifikáció és az ezzel összefüggő mTORC2-hiperktivitást célzó terápiák tervezését érintő jelentőségét is. Azon betegek esetében, ahol mTOR-gátló kezelések alkalmazása felmerül, az mTOR-aktivitási profil vizsgálatát javasoljuk, mivel mTORC2-hiperaktivitás esetében a jelenlegi első generációs mTOR-gátlók (rapamicin és analógjai) hatása elmaradhat. Reményt keltő azonban, hogy új gátlószer és kombinációs kezelések fázisvizsgálatai folynak számos előrehaladott stádiumú, molekuláris markerek segítségével szelektálható betegcsoportban.

2023. június 29-július 01. Zalakaros
részletes tájékoztató itt olvasható
Szakdolgozói díj - Felhívás itt érhető el
Jelölőlap itt található

-részletes tájékoztató, regisztációs link itt elérhető-
2023. június 29-július 01. Zalakaros

A prosztatatumorok genetikai vizsgálata a közelmúltban bekerült a mindennapi klinikai rutinvizsgálatok közé. Ez elsősorban az új, BRCA1/2 (és más hibajavító gének) eltérései esetén hatékony PARP-gátló szerek bevezetésének köszönhető. Ezzel párhuzamosan egyre több célzott kezelés lesz elérhető a prosztatadaganatok egyes genetikailag meghatározott alcsoportjaiban. Így a prosztatadaganatos betegek kezelésének megválasztása során minden bizonnyal egyre több gén vizsgálata válik szükségessé, ami az adott daganat biológiai sajátosságait is figyelembe vevő, ezért várhatóan hatékonyabb kezelési szekvenciák alkalmazását teszi majd lehetővé. A terápiaválasztás céljából elvégzett vizsgálatok eredményeképpen felfedezett mutációk egy része örökletes, ezért az ilyen esetekben normál szövetből történő kimutatásra ún. csírasejtes vizsgálat is szükséges, amelynek elvégzése csak genetikai tanácsadás keretében engedélyezett. Ezzel az uroonkológiai betegellátás során egyszerre többféle, ezen a területen még újdonságnak számító képzettséggel rendelkező szakember (molekuláris patológus, bioinformatikus, biológus és klinikai genetikus) együttműködésére van szükség, ám a molekuláris lelet kiadása továbbra is molekuláris genetikai diagnosztikai szakvizsgához kötött. Jelen összefoglaló közleményünkkel áttekintést nyújtunk a molekuláris vizsgálatok által a prosztatadaganatos betegek számára elérhető célzott kezelésekről, és a genetikai vizsgálatok családi vonatkozásairól.

Az immunonkológiai kezelések megjelenése a különféle daganatokban, illetve a mikroszatellita-instabilitás (MSI) és mismatch repair deficiencia (dMMR) tumoragnosztikus pozitív prediktív markerként történő használata egyre nagyobb számú ilyen vizsgálat elvégzését hozta magával, így lehetőség nyílt arra, hogy ezen génhibák gyakoriságát megállapítsuk a különféle daganatokban intézetünk anyagában. Vastagbél- és gyomorrákok esetében a nemzetközi incidenciához közeli adatokat kapunk, és nálunk is leggyakoribbak a méhtestrákokban. Feltűnt azonban, hogy az immunhisztokémiai módszerrel történő dMMR-meghatározás a mikroszatellita-instabilitás PCR-módszerrel elvégzett meghatározásához képest magasabb arányokat jelez. A nagyszámú, párhuzamosan végzett vizsgálat elemzése azt mutatta, hogy a mikroszatellita-instabilitás immunhisztokémiai alapú predikciója viszonylag alacsony gyakorisággal igazolódik PCR-módszerrel végzett vizsgálattal, ezért a terápiás döntések súlyának figyelembevételével javaslatot teszünk arra, hogy az ún. négymarkeres immunhisztokémiai gyanú esetén az ötmarkeres PCR-vizsgálat is elkészüljön.

A gyógyszeres onkológiai terápiák és az azok optimalizálását, monitorozását szolgáló képalkotó és laboratóriumi vizsgálati képességek nagy fejlődésen mentek keresztül, ugyanakkor e gyógyszerek terápiás gyógyszerszint-monitorozással (TDM) támogatott alkalmazása – kevés kivételtől eltekintve – várat magára. Az onkológiai gyógyszerszint-monitorozás betegellátásba integrálásának fő korlátja, hogy megvalósításához beruházásigényes eszközparkot működtető, magas szinten képzett, sokoldalú és tapasztalt csapattal rendelkező, dedikált centrumlaboratóriumokra lenne szükség. Az egyéb gyógyszerelési területeken megszokott mélyponti terápiás tartományok számos onkológiai gyógyszer esetében nem alkalmazhatók; a mérési eredmények klinikai döntéshozatalhoz történő feldolgozása gyógyszerészeti és bioinformatikai szakértelmet igényel. Célunk annak bemutatása, hogy a gyógyszerszint-monitorozás az onkológiai gyógyszerek esetében milyen gyógyszerkinetikai-gyógyszerdinamikai megfontolások mentén támogathatja a gyógyítást.

Magyarországon és az egész világon jelentősen emelkedik a daganatos megbetegedések száma. A morbiditás és a mortalitás szempontjából egyaránt a vezető okok közé tartoznak. Az utóbbi években a személyre szabott kezelési módok, a célzott terápiák megjelenése jelentős előrelépést hozott a daganatos betegségek kezelésében. A célzott terápiák alapját a betegek daganatszövetéből nyert genetikai eltérések meghatározása képezi. Ugyanakkor a szöveti vagy citológiai mintavétel számos nehézséggel járhat, amelyek kiküszöbölésére a noninvazív eljárások, mint például a folyadékbiopsziás vizsgálatok jó alternatívát jelenthetnek. A folyadékbiopsziás mintákból, a keringő tumorsejtekből nyerhető nukleinsavakból vagy a plazmában jelen lévő szabad keringő tumor-DNS-ből, -RNS-ből kimutathatók ugyanazok a genetikai eltérések, amelyeket a daganatok is tartalmaznak, illetve mennyiségi meghatározásuk alkalmas a terápia követésére, prognózisbecslésre. Összefoglalónkban ismertetjük a folyadékbiopsziás minták vizsgálatának előnyeit és nehézségeit, illetve alkalmazásuk lehetőségeit a mindennapi klinikai gyakorlatban szolid tumorok esetén.

A daganatos megbetegedések a kardio- és cerebrovaszkuláris kórképek mellett jelenleg is vezető haláloknak számítanak, incidenciájuk évről évre tovább emelkedik. A malignus betegségek korai felismerése, majd a komplex kezelés utáni szoros nyomon követése elengedhetetlen a betegek túlélése érdekében. Ebben a különböző radiológiai vizsgálatok mellett szerepük van bizonyos rutin labordiagnosztikai teszteknek, nevezetesen a tumormarkereknek. Ezeket a döntően fehérjetermészetű mediátorokat a tumorsejtek termelik és szekretálják, vagy tágabb értelemben a tumor kialakulására válaszul maga a szervezet expresszálja kóros mennyiségben. A tumormarkerek mérése döntően szérummintából történik, de egy korai, lokális folyamat érzékenyebb detektálása érdekében egyéb testfolyadékokból, például peritoneális folyadékból, likvorból vagy pleurális folyadékgyülemből is történhet. Mivel egy tumormarker szérumkoncentrációját számos nem malignus körülmény is befolyásolhatja, az eredmények helyes interpretálásához a vizsgált személy teljes klinikai státuszát figyelembe kell venni. Jelen összefoglaló közleményünkben a teljesség igénye nélkül néhány fontos aspektusát gyűjtöttük össze a legismertebb tumormarkereknek.

Az immunonkológiai kezelések számos daganatos betegség esetében forradalmasították a terápiás lehetőségeket. Az elmúlt évtizedek kutatási eredményeinek viszonylag gyors klinikai transzlációja lehetővé tette a mára széles körben elterjedt immunellenőrzőpont-gátló terápiákat. A daganatellenes immunitást moduláló citokinkezelések mellett komoly előrelépések történtek az adoptív sejtes terápiákban is, különös tekintettel a tumort infiltráló limfociták (TIL) expanzióját és visszajuttatását biztosító lehetőségekre. A genetikailag módosított T-sejtek terápiás vizsgálata a hematológiai malignitások esetében előrehaladottabb, ugyanakkor több vizsgálat irányul alkalmazhatóságára szolid tumorok esetében is. A tumorellenes immunválaszt meghatározó neoantigének jelenléte izgalmas lehetőséget biztosíthat a velük történő vakcinálásra, ami a daganatellenes immunitás potencírozásával járulhat hozzá a terápia optimalizálásához. Jelen összefoglalónkban a teljesség igénye nélkül igyekszünk bemutatni az immunonkológiai kezelések sokféleségét mind a jelenleg alkalmazott, mind a kutatásokban vizsgált lehetőségekre kitérve.