Beszámoló a IV. Test-Lélek Konferenciáról – „Színes paletták a rehabilitációban”
Beszámoló a IV. Test-Lélek Konferenciáról – „Színes paletták a rehabilitációban”
A negyedik alkalommal megrendezett, egésznapos tudományos program Dr. Boros Erzsébet a Magyar Rehabilitációs Társaság előző elnökének köszöntésével kezdődött, majd Dr. Szabó Tibor, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet orvosigazgató helyettes üdvözletével folytatódott.
A program Dr. Kovács Péter klinikai szakpszichológus, az Országos Onkológiai Intézet Onkopszichológiai Munkacsoportjának és a MOT Onkopszichológiai és Rehabilitációs Szekciójának vezetőjének bevezető előadásával kezdődött.
A főtéma szempontjából legfontosabb fogalmak és kifejezések tisztázása után felhívta a figyelmet, hogy hazai és nemzetközi vizsgálatok alapján a szorongás és a depresszió a betegek 50 %-át veszélyezteti. Kiemelt figyelmet érdemelnek az említett tünetek megjelenésének 40-60%-os esélye miatt a hozzátartozók és a szakemberek is. Fontos tényezőkre és folyamatokra hívta fel a figyelmet: a betegek ellátása, a multidiszciplináris teamben végzett munka és az egészségügy, mint totális intézmény hatásai és a saját személyes igények, felelősségek miatt a folyamatosan jelenlévő szakemberek ezen összetevők hullámzó összhatásának leginkább kitett személyek.
A Test-Lélek Konferenciákon éppen ezért a betegek, a hozzátartozók és a segítők teste és lelke, a megelőzés, a „karbantartás” és a gyógyítás témája van a fókuszban.
A történeti áttekintésből megtudhattuk, hogy az I. konferencia 2012-ben került megrendezésre Budapesten, az OORI-ban. Második alkalommal az OOI-ban az onkológiai rehabilitáció elméletével és gyakorlatával foglalkoztunk. A III. konferencia az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben zajlott, a csoportos módszereket tanulmányoztuk.
A jövőre való kitekintéssel zárta előadását Kovács Péter, az V. Test-Lélek Konferencia 2020-ban lesz.
Révay Edit szociológus, egyetemi oktató előadásának címe bibliai idézet, amely nagyon jól szimbolizálja a rehabilitációban, illetve a habilitációban részesülő személyek helyzetét. Konduktorként megtapasztalta a habilitáció nehézségeit és jelenlegi munkahelyén, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben, ahol tudományos főmunkatársként dolgozik, rálátása van a rehabilitáció folyamatában felszínre kerülő ellentétekre. Ezek az ellentétek vagy problémák pedig abból adódnak, hogy a beteg pszichésen még nem kész a saját rehabilitációjában való aktív részvételre, még nem dolgozta fel az őt ért traumát, nem gyászolta meg elveszett képességeit a rehabilitációs team pedig a rehabilitációs tervben kitűzött célok szerint szeretne haladni.
A KSH népszámlálásból bemutatott statisztikai adatok sajnos azt prezentálják, hogy a fogyatékosok nagy része él saját család vagy párkapcsolat nélkül, sok közöttük az intézményi gondozott, viszonylag alacsony az iskolai végzettségük és kevesen tudnak hivatalos keretek között munkát vállalni.
Minden sérültnek saját magának kell végigmennie a pusztában lévő úton, ahol lehetnek segítői mind a professzionális területekről, mind a családi, baráti, sorstársi személyek közül. És ahogy a pusztában végigvezető út sem mentes a küzdelemtől, úgy a járatlan földön lévő ösvényt is saját maguknak kell kitaposni. Csak remélni tudjuk, hogy társadalmi és szakmai szinten egyre több segítséget kapnak útjuk során.
Antalfai Márta klinikai szakpszichológus, egyetemi oktató a Katarzisz Komplex Művészetterápia elméleti alapjait ismertette és sok alkotással, verssel, zenei részlettel nemcsak szemléletessé tette a terápia lényegét, hanem alátámasztotta annak hatékonyságát. Az előadó által kidolgozott módszer célja, hogy a természet körforgására és belső világunkra hangolódva induljon el a gyógyulásnak, az egészségfejlesztésének vagy az önismeretnek a folyamata. A művészetterápia során fejlődik és differenciálódik környezetünk érzékelésének képessége, az érzelmi és az akarati élet, a megérző- és beleélő készség, valamint a tudat felismerő és önreflekív funkciója. A módszer célzottan a külső természet, a külvilág és a „belső természet”, a belső világ közötti kölcsönhatás és a lelki egyensúly megteremtésére irányul. A belső érzések és az adott lelkiállapot megjelenítését az adott évszakra való ráhangolódás, a kapcsolódó hónapok szimbolikus üzenetének meghallása segíti elő. A ráhangolódást, az élmény megélést a tematikához kapcsolódó zenék és versek szintén támogatják.
Ahogyan változik a természet az örök körforgásában, emellé odarendelhető az emberi életút a fogantatástól kezdve a születésen, fejlődésen keresztül az elmúlásig. Ezeknek az életciklusoknak a megjelenítése szintén szerves része a művészetterápiás foglalkozásoknak. A tudattalanban elraktározott, elnyomott múltbéli vagy jelenlegi elakadások, feldolgozatlan problémák itt kerülhetnek elő és éppen a terápia hatására indul meg a feldolgozásuk.
A Katarzisz Komplex Művészetterápia módszere hatékony alkalmazást nyert a pszichiátriai betegek, a testi-lelki fogyatékkal, a krónikus betegséggel élők, magatartásproblémás gyerekek gyógyítása körében.
Szegleti Gabriella klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, Korzenszky Klára klinikai szakpszichológus és Szántóné Sorompó Anett szociális munkás a Bethesda Gyermekkórházban dolgozva tapasztalták meg, hogy azok az elbocsájtott és gyógyultnak nyilvánított kis pácienseik, akiknél látható jele maradt az egészségkárosodásnak, mennyi problémával találják szemben magukat a külvilágban. A szülők aggodalma, szorongása már a betegség kezdetétől befolyásolja a gyermek viselkedését, saját gyógyulásához való hozzáállását. A hospitalizáció során ezt a kollégák a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartással, terápiás munkával igyekeznek oldani. A kórház biztonságát, védett környezetét elhagyva viszont magára marad mind a szülő, mind a gyermek.
Ezért alakítottak ki egy olyan rendszert, amelynek része a kórházi időszak alatti szülőkonzultáció, majd az otthoni adaptációs időszakot követően a rászoruló gyermekeknek egy hetes, traumafeldolgozó csoportban való részvételre van lehetőségük.
A csoportmunka meghatározott tematika alapján zajlik, ahol többek között művészetterápiás, csoportterápiás módszerekkel dolgoznak a kollégák. A külső élményterápia mellett lehetőségük van a gyerekeknek olyan fiatal sérülttel találkozni, aki állapotát elfogadva teljes életet él és példaképül szolgálhat a saját integrációjukhoz.
Az előadók tapasztalatai alapján a létrehozott protokoll bevált, mind a szülők, mind a gyerekek úgy érzik, ők ide tartoznak a kórházhoz, itt kaptak és kaphatnak az intézmény elhagyását követően is segítséget.
Révész Renáta Liliána pszichológus, gyásztanácsadó, meseterapeuta előadása szorosan kapcsolódott a Bethesda kórházban dolgozó kollégákhoz. A terminális állapotú fiatalokkal való pszichológusi munkájában nagyon fontos a szülőkkel való foglalkozás, az ő szorongásuk oldása, az elővételezett gyászhoz kapcsolódó extrém stressz ártalmainak csökkentése. Az egész család számára súlyos teher a beteg gyermek, a testvér elvesztésére való felkészülés. Tapasztalatai szerint, a szülők szorongásának oldása, félelmeik csökkentése jelentősen csökkenti a gyermek szubjektív panaszait.
A beteg gyermekekkel a fájdalom elterelésére szuggeszciót, speciális relaxációt, a figyelem elterelésére játék- és meseterápiát alkalmaz.
A szülővel és beteg gyermekével való szakmai munkája mellett fontos szerep jut az egészségügyi team tagjainak pszichés támogatására. Ez a munka nemcsak a kórházi dolgozókra, hanem az önkéntes segítőkre is kiterjed. Hogyan és mikor közöljük a rossz hírt? Mennyire fokozatosan mondjunk információkat? Melyek a kerülendő szófordulatok a szülővel való kommunikáció során? – csak pár kérdés, amelyekre feltétlenül ki kell térni ebben a munkában.
A pszichológusi munka legfontosabb elemei a beteg gyermek, a szülő és a team-tagok felé egyaránt a modellnyújtás és az állandó támasz biztosítása.
Riskó Ágnes klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és Hargitai Márta emlőrák túlélő, a Mell-véd közösség az emlődaganatosokért megszervezőjeközösen tartottak előadást onkopszichológiai témában. Az előadás első felében társ-előadóként Hargitai Márta emlődaganatos túlélő számolt be azokról a hiányokról, amelyeket személyesen tapasztalt meg. Az egészségügyi szakemberek gyógyultnak nyilvánították, de ezt követően panaszainak enyhítése, kezelése érdekében nem kapott semmilyen további segítséget, így 6 éve önmagát rehabilitálja. Ő személyére alakított, elérhető mentális (beszélgetések, pszichoszociális edukáció) és fizikai rehabilitációt (izületi fájdalmak kezelése, testi kondiciójának javítása) szeretne, amire az egészségügy jelenlegi helyzetében nincs lehetősége.
Hargitai Márta által felvetett problémára Riskó Ágnes olyan szakmai modellt ismertetett, amelyet elsőként dolgoztak az amerikai J. C. Holland és munkatársai. A modell gyakorlati alkalmazása közel 20 éve kezdődött el és a túlélő rákbetegek számára nyújt folyamatos segítséget. Nemcsak a rákbetegek, hanem a betegséget túlélők száma is növekszik, így egy újfajta klinikai onkológiai kultúra létrehozására van szükség. A betegség kezdetétől fogva egy un. Kezelési Terv szerint folyik a gyógyítás, a túlélők részére pedig Gondozási Tervnek nevezik azt a fajta segítséget, amely holisztikus szemléletű és gyakorlati útmutatót nyújt a gyógyult betegek további életéhez. Mivel a Gondozási Terv többféle szakember és segítő személy összehangolt munkáját igényli, fontos, hogy egy sajátosan képzett esetmenedzser felügyelje, irányítsa a személyre alakított Gondozási Terv megvalósítását, azért is, hogy minél inkább csökkenhessen az „elveszettség érzés” számos érintettben.
Az előadó megemlítette, hogy a dán háziorvosok szövetsége már elkészítette a rákbetegségüket túlélők háziorvosi gondozási protokollját. Ez egy nagyjelentőségű lépés, mert bekapcsolja a háziorvosokat a túlélők gondozásába.
Reméljük, hogy ez az új, de már gyakorlati tapasztalatokkal frissített, egymásra épülő kezelési és gondozási modell eljut a hazai betegellátás több területére, hiszen nemcsak a gyógyult onkológiai betegek, hanem a konferencián elhangzott területek mindegyikén lenne igény ilyen típusú segítségre.
Koncz Zsuzsa, Gödény Anna és Kovács Péter az OOI-ben dolgozó klinikai szakpszichológusok. Előadásukban az onkológiai betegek műtétre való felkészítése terén végzett gyakorlati munkájukat prezentálták. A szakirodalomból jól ismert, hogy a műtét előtti distressz oldása jelentősen csökkenti a műtétet követő fájdalom és egyéb negatív tünetek mértékét. Az általuk kidolgozott protokoll szerint végzik a betegek tervezett műtétekre való felkészítését. Ez a pszichológiai felkészítő intervenció csoportos és egyéni formában történik, melynek keretében, többek között, bemutatásra kerül a sebészeti osztály, és a műtő. Az életminőség szempontjából azokat az intervenciókat tartják a leghatékonyabbnak, amelyek tartalmazzák a következő összetevőket: relaxációs tréning, vezetett imagináció, problémamegoldó stratégiák, megküzdési stratégiák és egy audio CD.
Munkájuk szerves részének tekintik a sebészekkel való szoros együttműködést. Az onkológiai sebészek pszichés terhei jelentősek. Az orvosok fizikai, mentális és pszichés terheinek kutatásaiból tudjuk, hogy nagy százalékban fordul elő körükben depresszió, számottevő az öngyilkossági rizikó és a lelki kiégés. Mivel az onkológia területén is csapatmunka történik, nem feledkezhetünk meg a sebészek szomatikus, lelki és pszichoszociális terheinek megelőzéséről sem. Az intézeti onkopszichológusok szemlélete alapján a megfelelő segítségadást mindenki számára elérhetővé szükséges tenni.
Verseghi Anna, az Agysérültek Rehabilitációs Osztályán (OORI) dolgozó klinikai szakpszichológus, neuropszichológus előadása szorosan kapcsolódott az onkopszichológiai előadásokhoz azzal a megállapításával, hogy az orvosi rehabilitáció nem ér végett a kórházi kezelés befejezésével. Különösen igaz ez az agysérülést elszenvedett betegek esetében, akiknél az egész korábbi világuk esik szét darabokra, mint ahogyan említette, a memória „bányaomlása” következhet be. A darabok újbóli összerakása, éppen a koponyasérülés sokfélesége miatt, nem egyszerű feladat. Összerakható-e a világ törmelékekből? - kérdezi a segített személy. Az előadó terapeuta a rendező, gestalt elvekkel vonva párhuzamot, arra a megállapításra jutott, hogy a betegek rehabilitációja során azt kell segíteni, hogy a szétesett részekből egy jó egész összeillesztése váljon lehetővé. A terápiás munkában fontos figyelembe venni a beteg premorbid személyiségét, munkáját, néha még korábbi jelentős életesemények is segítségére lehetnek a terapeutának.
A neuropszichológiai terápiás munkát kiegészítheti a maslowi szükségletek piramisa és a jungi személyiségpszichológiából a perszona és az árnyék kapcsolata. Mindkét elméletből a segítő és a segített kapcsolatára, az ezek közötti határokra érdemes fókuszálni és megkeresni azt a területet, ahol szükséget szenved a beteg.
Pollák Ildikó klinikai szakpszichológus, neuropszichológus (Jahn Ferenc Kórház)és Bálint Éva szomatopedagógus (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet)a KIP (Katatim Imaginációs Pszichoterápia) terápiával dolgozva hoztak esetbemutatást. Ahogyan az eddigi előadások is szorosan kapcsolódtak egymáshoz, úgy ezekből az esetismertetésekből is leszűrhettük, hogy az orvosi kezelések, a rehabilitáció után milyen fontos a további betegvezetés. Mindkét bemutatott eset szereplői a sérülést követő 8, illetve 11 évvel a még a fel nem dolgozott trauma hatása alatt éltek.
Az egyik eset szereplője paraplég/parasportoló személy volt, aki 11 évvel a súlyos gerincvelő sérülése után kért segítséget és kezdte el „aktiválni” gyász érzéseit. A terapeuták a KIP segítségével járták és járják végig a folyamatot, hogy utat nyithassanak az „előző önmagának” elgyászolásához, hogy tovább léphessen személyiségének fejlesztésében, a valóság teljes elfogadásában.
A másik beteg koponyasérülést követően küzdött, többek között pszichoszomatikus tünetekkel, közlekedési és tájékozódási nehézségekkel (pl. testséma zavar, vizuális nehézségek, memória probléma). Az előadók bemutatták Glen Johnson elméletét, amely az agysérültekre vonatkozó gyászszakaszokat taglalja. Ezek a szakaszok, éppen a koponyasérülés sajátosságai miatt, jelentős mértékben eltérnek Elisabeth Kübler-Ross által megfigyelt gyász feldolgozási folyamatától.
Mindkét bemutatott eset végső konklúziója az volt, hogy a trauma elszenvedése után sok évvel is lehet eredményesen kezelni a pszichés maradványtüneteket, támogatni a speciális gyászfolyamat befejezését.
Hodász Luca alkalmazott egészségpszichológus és Lőrik Emese Ilona klinikai szakpszichológus (Országos Korányi Pulmonológiai Intézet) az egészségügy többféle területén és a különböző kórházi osztályokon egyre inkább teret nyerő állatasszisztált terápiákat mutatták be fotók és kisfilm segítségével. Fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy az állatasszisztált terápiák többféle szintűek lehetnek, attól függően, hogy azok milyen képzettségű szakemberek vezetésével, kiknek, milyen képzésben részesült állatokkal és milyen célból zajlanak.
Állatasszisztált terápiánál pszichológus, mentálhigiénés szakember vezeti a betegcsoportot és mindig van terápiás célja a foglalkozásoknak, például: trauma feldolgozása, kommunikáció javítása, depresszió oldása. Ennél a terápiánál a kutyának szintén vizsgával kell rendelkeznie, melyet a „27/2009. (XII.3.) SZMM rendelet a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályozása” elnevezésű rendelet szerint tett le.
Állatasszisztált aktivitásnál nem szükséges szakember jelenléte, itt a cél például az életminőség vagy a beteg hangulatának javítása. Hatékony eszköze lehet a kommunikációs csatornák megnyitásának is. Nem szükséges vizsgázott kutya jelenléte, illetve egyéb állatokat szintén be lehet kapcsolni a munkába.
Állatasszisztált oktatást a pedagógia, gyógypedagógia területén alkalmaznak, ahol a tanulás, nevelés facilitátora az állat.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Hospice részlegén kutya, kanárimadár és nyuszi jó hatásfokkal segíti az állatasszisztált aktivitást. Az osztályon dolgozó nővérek részére lovas állatasszisztált terápiát szerveznek burn-out prevenciós céllal.
A konferencia előadásai folyamatosan vonzották a 70 regisztrált szakember és a köztünk lévő társelőadó, rákbetegséget túlélő figyelmét. Az előadók, társszerzők száma 16 fő volt. Az előadások után lehetőség volt hozzászólásokra, kiegészítő megjegyzésekre, mely lehetőséggel éltek is a résztvevők.
Tapasztalataink alapján sikeres találkozás és tudás-fejlesztés, tapasztalat megosztás volt a IV. Test-Lélek Konferencia.
Köszönjük a szervezők lelkiismeretes munkáját, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet vezetőségének, alapítványának, hogy lehetővé tette és támogatta rendezvényünket. Külön köszönetet mondunk Bérczy Ildikónak, az Orvosi Könyvtár vezetőjének szervezési segítségéért.
Budapest, 2018.12.06.
Dr. Riskó Ágnes, Mészáros Gabriella